Magamról

Azt mondják, a mai világban nem könnyű boldognak lenni. Én mégis boldognak érzem magam!  Mert megtanultam, hogy a boldogság saját belső világunkból ered. És valójában csak akkor lehetek boldog, ha nem függök a külső körülményektől. Belső világom megélése pedig csakis az én döntéseimen múlik!

Miután 11.11-én (nem véletlen lettem számmisztikus), Gyöngyösi Kincsőként napvilágot láttam, és begyűjtöttem az összes létező gyerekkori traumát nárcisztikus szüleim mellett ridegtartásban és szíjjal verve, 11 éves koromban úgy döntött az Élet, elkezdeti velem, amiért idejöttem: hogy ő maga neveljen fel. Egy autóbalesetben elveszítettem édesanyámat, családom többi tagja pedig – beleértve engem is – tartós sérülésekből és nagy lelki traumából épült fel – majd szétszéledt. Ez egy olyan töréspont volt az életemben, amely egy valódi újjászületéssel is együttjárt mind testi, mind lelki szinten. 1 hét kóma után fiatal új énem pedig tisztánlátóként született újjá, és az Élet maga vett gondozásba láthatatlan szálain keresztül, így annak minden része iránt befogadóvá váltam, és mint szivacs szívtam magamba az információkat – így kerültem kapcsolatba az asztrológia, pránanadi, radiesztézia, számmisztika, kristályok, buddhizmus, jóga és a meditáció világával az önismeret útján. 

A Csoda LÉTEZIK. Tudom, mert ha nem létezne, én sem élnék most. Mert valahogy ki kell pótolnia az Életnek, amit a szüleinktől nem kaptunk. És az én életemben, kb. csak a hiány létezett. S mégis. Mint később kiderült, mindez azért, hogy kineveljen igaz gyógyítóvá, s hitelessé saját sebeim feldolgozásán keresztül tegyen. 

Felismerve a Sors összefüggéseit, hagytam magam sodródni az Élettel, hogy vigyen, tanítson, ahogy az „meg van írva”. És tanultam, saját bőrömön kemény leckéket vettem, amik a mai napig tartanak, és életem végéig biztosan tartani is fognak. Mert ez a dolguk, mert fejlődni kell! Idővel a tapasztalatok gyűltek, a megélések tisztultak. És mindez mostanra teljesen összeért. Mindegyik módszer kiegészíti a másikat, együtt még hatékonyabbak. Ezek természetesen mindennapjaim teljes részévé is váltak.

Hát így jutottam el ide, így vagyok most itt.

Megtaláltam a boldogság útját, és járom. Tudom, hol van és hogyan érhető el. És ha már végre rátaláltam, eszem ágában sincs megtartani ezt a csodát magamnak!
Ezért egyetlen életcélom van: megosztani és megmutatni ezt az utat. Hiszen minden vágyam, hogy sok-sok boldog ember vegyen körül, és boldog emberek éljenek ebben a világban, akik képesek saját sorsukat, életüket irányítani, és megteremteni maguknak a Bőséget és a Jól-létet, bármit is jelentsen az neki. 

Hivatásommá azt választottam, hogy segítsek Neked is megtalálni ezt az utat, mert létezik! Ha hagyod hogy megmutassam. Ha tényleg keresed. Hiszen sajnos el van rejtve, és ezért erőfeszítéseket kell tennünk, hogy rátaláljunk. És persze mindig az első a legnehezebb lépés…

Mert fontos, sőt, szerintem nincs annál fontosabb, hogy igazán figyeljünk egymásra, és hogy tiszta szívből akarjunk is segíteni egymásnak – néha csak a csendes befogadás, néha csak egy jó szó, néha pedig egy igazi vihar formájában, ami ha valaki elég bátor, engedheti végre kinyílni saját szemét a valóság iránt, hogy az segítsen továbblépni…

Egy biztos: SZERetet híján sosem voltam. Ez által is történnek a csodák körülöttem, s így azok életében, akik eljönnek hozzám. Ezt kaptam új énemtől. Enélkül nem tudtam volna felnőni árvaként, és a leglehetetlenebb helyzeteket megoldani sem. A CSODA létezik. A legnagyobb gyógyír pedig maga a SZERETET. Az a SZER maga, ami tényleg ETET. Ebből tudok Neked adni, mert ismerem a Forrását. És boltban, zacskóban sosem lesz kapható. És sem az annak álcázott rózsaszín ködös nyálas dolog, sem az instant szeretet nem etet. Figyeld csak meg 😉 De az Igazinak ÉRZED a jelenlétét. Lelked pedig, elvezet hozzá, ha hagyod.

Most sem véletlenül olvasod ezeket a sorokat 😉

Ha szeretnél még többet olvasni, abból a már majdnem 500 írásomból, ami 2009 óta, immár 15 éve összegyűlt, kattints az “írásaim” gombra 🙂 És ott fel is iratkozhatsz a további hírleveleimre.

Könyv

Aztán 2014-ben írtam ezekből egy kiskönyvet is, amit úgy szerkesztettem meg, hogy örökéletű legyen. Elég egyszer megvenni, életed végéig a jóbarátodként lesz jelen:

11.11-es születés, majd 11 évesen kóma, ahol kinyílt egy csatorna, majd földi tudások: voltam tréner, nadis, buddhista, mantraénekes, meg boldog ember is. Ez a könyv mindezek összességéből született.

Ez a könyv útmutatóként szolgál. Mondhatnám, hogy amolyan spirituális útmutatásul, de nem. Hogy lelki útmutatás, de nem. Mert mindegyik, ám önvalódat ébreszti fel, a tudatosságodat emelve, hogy Saját válaszaidat találd meg. Tehát inkább olyan, mint egy iránytű. Mélyen, a gyökereknél forgatja át a megakadásod is, amire a kérdésed irányul épp, vagy amivel tudatalattid foglalkozik épp. Gyógyír is egyben, nem csak tanácsot ad. Kisimít.Végső soron pedig a Lelket tölti, őrzi, a tiszta Forrásból.

Ennek bemutatója lesz most szombaton az Agorában, a Kálvin térnél.

Videók

Ez pedig a youtube csatornám, ahol csatornázott tanításokat hallhatsz. A felvétel mindig spontán. Köszönjük a technikának, hogy megörökíthetjük ezeket a pillanatokat, és számodra is láthatóvá tehetem. 

https://www.youtube.com/watch?v=sRrFDcdG_MY – A “más vagyok” útja

https://www.youtube.com/watch?v=44hh17IJcgU – számmisztika

https://www.youtube.com/watch?v=L4h47sQFU6U – A Tudatosság mint KULCS

Ha szeretnél ilyen üzeneteket kapni, személyre szabottan / gyógyulni / válaszokat és útmutatást kapni / megnyugodni / szeretettel találkozni, várlak szeretettel!

KERESS FEL BÁTRAN! 

Halat nem adok, de hálót igen, és megmutatom azt is, hogyan kell halat fogni. A sikerélmény a Tiéd. Így növekvő önbizalmad, önbecsülésed – és a Téged körbevevő szeretet is.

Segítek, hogy önmagadon segíthess.

Kincs

Számmisztikus, lélekgyógyász, buddhista tanító, terapeuta, tisztánlátó és tudatébresztő. Élj szívből!